Tudnivalók: HHO generátor

A HHO generátorról amit tudni érdemes

Ez a termék már csak mint érdekesség van a weblapon, jelenleg nem tudok aktív gyártót a termékhez!

 

  Üzemanyag megtakarítás HHO generátor segítségével

Széles nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező magyarországi gyártónk, folyamatosan gyártja, és a web-lapunk által is, kereskedelmi forgalomba elérhetővé teszi ezeket a kíváló minőségű (HHO) hidrogén generátorokat.

A fejlesztés során a megválasztott anyagok kiváló minőségére nagy hangsúlyt helyeztünk. Az elkészült berendezéseket próbapadi mérésekkel, majd ezt követően országúti körülmények között hosszasan teszteltük, mértük. Ezen folyamat eredményeként immár egy megbízhatóan működő, eredményekkel igazolható hidrogén generátort gyártunk, és forgalmazunk vevőink megelégedésére.

 

A HHO berendezések káros mellékhatás nélkül sokféle hasznos hatással rendelkeznek.

Ezek közül legjelentősebb, azonnal mérhető hatás a környezetre gyakorolt igen kedvező – tulajdonsága. A motor káros-anyag kibocsátását csökkenti anélkül, hogy a jármű, gép, berendezés üzemanyaga megváltozna.

A generátor által vízbontással előállított HHO gázt vezetjük be az égőtérbe a szívócsonkon keresztül. A hidrogén lobbanáspontja viszonylag alacsony, azonban égése 2600 Celsiuson történik. Ez az égés igen heves, gyors. A szénhidrogén (benzin, gáz, gázolaj) üzemanyag tökéletesebben 15-25% -al jobb hatásfokkal ég el, a hidrogén katalizátor hatásának köszönhetően, ez az oka az alacsonyabb (L/100 Km) üzemanyag fogyasztásnak is.

A mért eredmények azt mutatják, hogy a kibocsátott füstgáz csökkenése 50 %- feletti, de elérheti  akár a 70-80% -ot is.

A másik igen fontos- belátható-, ám nehezen bizonyítható hatás az úgynevezett motorkímélő – regeneráló –  tulajdonsága a berendezésünknek, hisz a tisztább, tökéletesebb égés hosszabb élettartamot biztosít a motoroknak.

 

A HHO- gáz kiegészítő hajtóanyagának az előállítására elektrolízissel kerül sor. Az eredeti  hajtóanyag lehet benzin, gázolaj, gáz, vagy akár bioetanol is. A CO -kibocsátás csökkenés jelentős. A belső égésű motorunk élettartama jelentősen nő, üzeme kiegyenlített, és csendesebb lesz. A jármű dinamikája érezhetően megnövekszik! Az eddigiekhez képest felhasznált üzemanyag mennyisége, jelentős mértékben csökken. Ez meghaladja a 10%-ot, de sokszor 15-25% -ot is elér. De ez a gépkocsi típusától, hajtás módjától, évjárattól, eredeti hatásfokától (minél rosszabb volt a motor hatásfoka gyárilag, annál jobb eredmény érhető el) időjárástól, és a vezetési stílustól  is nagymértékben függ!

 

 

A HHO generátorról általában:

Az elektrolízises vízbontás elve régóta ismert.

A vízbontó berendezések gépjárműben történő alkalmazása már 10-15 éve nemzetközileg egyre inkább elterjedőben van.

A készülék működése azon alapszik, hogy a gépjármű akkumulátoráról 80-150W teljesítményt felhasználva, vízből elektromos vízbontással 0,5-2 liter/perc Brown gázt (elektrolízissel előállított hidrogén és oxigén keveréke, HHO) állít elő. A tiszta hidrogén és oxigén gázt a motor által beszívott levegőhöz keverve (kb. egy ezrelék) juttatjuk az égéstérbe, ahol az üzemanyagot sokkal szélesebb tartományban, tökéletesebben lehet elégetni.

 

HHO generátorok alkalmasi területei, minden belső égésű motorral szerelt :

  • Motorkerékpár
  • Személygépkocsi
  • Furgon, kisáruszállító
  • Tehergépkocsi
  • Kamion
  • Busz
  • Hajó és motorcsónak
  • Munkagép
  • Mezőgazdasági vontató
  • Mozdony
  • Aggregátor

.

 

Témához szorosan kapcsolódó webes tartalmak:

 

 

 

A vízbontó készülék:

A vízbontó készülék fejlesztésénél felhasználtuk az ismertté vált nemzetközi továbbá saját tapasztalatainkat, ezáltal egy olyan tartósan üzemeltethető elektromos vízbontót hoztunk létre, amely a motor alapjáratinál magasabb fordulatszámon lép működésbe, és teljes biztonsággal alkalmazható benzin és dízel égésű motorok üzemeltetése során.

 

 

A vízbontó berendezés fő részei:

  • – Elektrolízis elvén működő száraz cella.
  • – Buborékoltató tartály
  • – Víz (elektrolit)
  • – Elektronikus egység.
  • – Egyéb szerelvények.

 

 

hho generator komplett tartozkokkal.jpg - 20.99 Kb

 

1.      A HHO -száraz cella felépítése:

10 mm vastagságú plexi lemezek közé szorított távtartókkal ellátott saválló elektróda lemezek komplex egysége.

 

 

 

•2.      HHO -buborékoltató tartály:

Megfelelő űrtartalmú, elektrolittal félig töltött műanyag tartály. A tartós üzemeltetéshez szükséges vízmennyiséget tárolja. A vízbontóban előállított HHO-t a tartályban lévő vízen keresztül buborékoltatjuk.

 

 

•3.      HHO generátor biztonságos elektronikus egysége:

Szabályozza a vízbontó készülék bekapcsolódását a motor üzemében, korlátozza az áramfelvételt, illetve a motor bármilyen okból történő leállása esetén a berendezés működését azonnal megszünteti. Kiegészül az utasfülkébe beszerelt LED-es kapcsolóval, és egy , mely a működés megszűnése esetén villogó fénnyel figyelmeztet.

 

 

HHO generator komplett tartozékokkal

 

 

 

Műszaki leírás, gépkocsikba szerelhető

(vízbontó) berendezéshez HHO generátorhoz

 

 

 

Felhasználható:

benzin, gáz és dízel üzemű belsőégésű motorok környezetvédelmi

paramétereinek javítására, üzemanyag- takarékosság fokozására, üzemelés

kedvezőbbé tételére és élettartam növelésére.

 

 

 

Műszaki adatok:

Működési feszültség: 12-14 V (vagy 24V -os rendszerek)

Üzemelési áramerősség: 5-15 A , szabályozott egyenáram (kamionoknál nagyobb)

Alkalmazhatóság: 500-6000 cm³ motornagyságig. (kamionoknál nagyobb)

 

Befoglaló méretek:

Száraz cella: 100x 100×60 mm

Elektrolit tartály: 2,0 liter (180x120x120 mm)

Vezérlő-és szabályzó elektronika: (310x60x40)

Elektrolit: desztillált vízben oldott 3-8 %-os nagy tisztaságú

Nátrium-hidroxid (NaOH). Környezetre ártalmatlan.

Teljesítmény felvétel: 60-180 W

HHO előállítás: 0,5-1,5 liter/perc áramerősségtől függően.

Üzemi hőmérséklet: 25-35 Cº.

Vízutántöltés: 1-1,5 liter 500-1500 km-enként a tartályon lévő nívó szintek szerint.

 

 

Működési elve:

A GMI-21-es HHO generátor hosszú fejlesztő munka során kiváló anyagok felhasználásával gyártott olyan egyenáramú vízbontó készülék, mely a víz hidrogénre és oxigénre bontását tartósan és biztonságosan képes végezni túlmelegedés és meghibásodás nélkül úgy, hogy környezetére veszélyt nem jelent. A vízből előállított hidrogén és oxigén keverékét (HHO-t) nagyon alacsony, 0,6 -1,5 ezrelék, arányban a motor által beszívott levegőhöz keverve széles tartományban javítható az üzemanyagok elégetésének minősége. Közvetlen a szívócső elé vezetendő be, ahol szívás érzékelhető. A tökéletesebb égés jelentősen javítja a motor káros anyag kibocsátásának átlag értékeit, a jobb égés miatt ugyanakkora teljesítményhez kevesebb üzemanyag szükséges így a kibocsátott füstgázok össztömege is csökken. A HHO alkalmazásával a motorok égésterében és kipufogó rendszerében a lerakódások megszűnnek ez által a motor kiegyenlítettebb, illetve csendesebb járású lesz, élettartama növekszik.

 

A  berendezés elektromos egysége úgy lett kialakítva, hogy a vízbontás, azaz a HHO termelés, csak akkor indulhat meg, ha az elektromos generátor leadja a töltőfeszültséget. Ez kizárólag akkor jöhet létre, ha a motor jár. Ez biztosítja, hogy a termelt HHO-t a motor maradéktalanul elhasználja és az a legkisebb mennyiségben sem tárolódik. A HHO termelés azonnal megszűnik, ha az elektromos generátor bármilyen okból leáll, vagy leállításra kerül, illetve ha bármilyen ok miatt meghibásodás keletkezik (pl.: koncentráció túlzott csökkenése az elektrolitban, víz után töltés szükségessége vagy mechanikai károsodás. Az elektromos egységen lévő kijelzők tájékoztatást adnak a zavar okáról és ennek megfelelően elháríthatók. A berendezés üzeme manuálisan is ki-, vagy bekapcsolható a műszerfalon elhelyezett kapcsoló segítségével. A működést a kapcsoló is folyamatos fénnyel jelzi a felhasználó számára. A szaggatott fényjelzés a működés feltételeinek hiányát jelzi ( alacsony elektrolit szint, alacsony  feszültség, folyadék hiánya. Az elektromos egység rövidzárlat, túlfeszültség és fröccsenő víz ellen védett, bekötési rajzát a Szerelési Utasítás tartalmazza.

 

Fontos!

Ha a HHO generátor működése bármilyen okból megszűnik, az semmilyen következménnyel nem jár a  motor üzemére nézve, egyszerűen visszaáll az eredeti üzem- állapot.

 

 

Elhelyezés, beépíthetőség:

A HHO generátor gépkocsikba történő beszerelését csak szakműhelyek végezhetik, melyek a Használati Utasítás mellékletében vannak felsorolva. Az elektrolit tartályt a generátorral célszerűen a motor térben, a karosszériához csavarokkal rögzítve kell elhelyezni úgy, hogy forró alkatrészek (pl.: kipufogócső) közelébe ne kerüljön, valamint mozgó elemek ne érhessék el, illetve a motor közvetlenül ne melegítse. Erre általában legalkalmasabb a homlok (tűz) fal vagy a doblemezeknél lévő szabad hely, de minden körülmények között a tartály legalsó vízszintjének is magasabban kell lennie a HHO generátor legmagasabb pontjától legalább 25 cm-el. . Az elektromos egység az akkumulátorhoz lehetőleg közel szintén a karosszériához csavarokkal rögzíthető. A generátor által termelt HHO-t az elektrolit tartályon való átbuborékoltatás után a tetején található csatlakozón keresztül egy páraleválasztó szűrő közbeiktatásával átlátszó szilikoncsővel vezetjük a motor levegőszívó csövéhez, melyet hosszabb elvezetésnél bilinccsel is rögzítsünk. Ezen kívül visszacsapó-szelep bekötése is növelheti a biztonságos üzemeltetést. Az elektromos vezetékeket lehetőleg a gépkocsi kábelkötegeihez rögzítsük ügyelve a zárlat lehetőségének elkerülésére.

 

A berendezés fő részei, és egymáshoz viszonyított elhelyezkedésük:

 

szerelesi_rajz.jpg - 23.31 Kb

 

 

Garancia:

Készülékeink extrém igénybevétel esetén sem hibásodnak meg. Amennyiben mégis előfordulna, abban az esetben a beszerelés helyén Önnek a készülékét kicserélik amennyiben 12 hónapon belül  romlik el a vásárlás napjától számítva. Ennek bizonyítására elégséges az eredeti számla bemutatása, valamint a hibás készülék visszajuttatása. A garancia csak a generátorra, és a beszabályozó elektronikára vonatkozik.

 

 

Üzemanyag megtakarítás Petrolmag segítségével

Bővebb információ a CNG technológiáról 

Bővebb információ a fagáz technológiáról

Bővebb információ a elektromos meghajtásról

 

Ez a termék már csak mint érdekesség van a weblapon, jelenleg nem tudok aktív gyártót a termékhez!

 

info@azolcsoenergia.hu

Tel: 70/445-3701

 

Comments are closed.